Március 15 – tisztelgés a történelem előtt

A hagyományos március 15-i megemlékezés idén is megrendezésre került  Kolozsvár belvárosában. Az ifjúságnak idén is központi szerep jutott az ünnepi megemlékezésben: magyar népdalok csendültek fel a kincses város szívében, az utcák terein.

Az ünnepi menet a Kolozsvári Protestáns Teológia Intézetétől indult, majd a Deák Ferenc utcán folytatódott, vonulás közben megkoszorúzták a Bem József emléktáblát majd a Petőfi-emléktáblát.

Az ökumenikus istentiszteletet ez évben a Szentháromság (piarista) templomban tartják meg. Az ünnepi beszédek a Biasini-szálló előtt folyatódnak. Oláh Emese alpolgármester, Györke Zoltán alprefektus, Csoma Botond képviselő, Mile Lajos főkonzul és Lőrincz István Zoltán ünnepi beszédét hallgathatta meg az ünneplő sereg. Az ünnepségen közreműködött Vindis Andrea színművész, a Tokos zenekar és a Kalotaszeg Néptáncegyüttes.

A rendezvénysorozatot Mátyás király szülőháza előtt egy díszünnepség zárja, amelyet a Kolozs Megyei Diáktanács szervezett.

A megemlékezés tulajdonképpen a történelem és a nemzet tiszeletben tartása.

A felvétel forrása: Török-Ágoston Rebeka

Ne poți asculta și aici: