A régi Kolozsvár prímásai

A Kolozsvár Társaság ,,Kolozsvár kincsteremtő polgárai” sorozatának keretén belül vetítettképes, zenés előadásra került sor kedd este “Salamon János, Bem apó prímása” címmel. Előadó Nagy Béla; fellépett Ágoston István, aki hegedűvel és Ungár Klára, aki brácsával szórakoztatta a közönséget.

Nem nehéz kitalálni: Salamon János egyike volt a régi Kolozsvár prímásainak. Rengeteg helyen játszott Kolozsváron, a legelőkelőbb szállodákban: a Nemzeti Szállóba, a Központi Szállóba, a New York Szállodába, az Új világba, a Redutba, a Vígadóba és még nagyon sok más helyen is megfordult, mindenképp a legelőkelőbb vendéglőkben játszott.

Salamon János (1824 – 1899) erdélyi prímás. 1936-ban rajkó zenekart alapított, zenéjét Kolozsváron, Nagyenyeden, Hunyad megyében lehetett hallani többnyire. Salamon János egyike a cigányzenészeknek, aki igen nagy hírnévnek örvendett, úgy vonult be a történelembe, mint Bem tábornok prímása.

Nagy Béla elmondásai szerint, ahogyan azt előadásában is említi: egy rendkívül tehetséges zenész volt, aki rengeteget tanult, készült, képezte magát, elérvén egy olyan magas szintet, hogy még Brahms is felfigyelt rá annak idején, a kolozsvári vendégszereplése során még laudációt is kapott tőle.

A következő hanganyagban Nagy Béla részletezi Salamon János történelembe való belépését, korának fontosságát:

A felvételek forrása: Horváth László

Török-Ágoston Rebeka