Live
EBS Radio cover
Cluj Sounds Better
EBS Radio

Kiszélesítik a Bună Ziua utcát

Nyáron kezdődnek el a Bună Ziua (Jó napot) negyed utca kiszélesítését érintő munkálatok, 3 közlekedési sáv lesz és kerékpársávokat is kialakítanak. A Bună Ziua utca kiszélesítésére 19 millió lejt szánnak (Áfa nélkül) – közlik a hatóságok, miután a közművek áthelyezésére irányuló pályázati eljárás, illetve a megvalósíthatósági tanulmány befejeződött.

1 kilóméteres szakaszon, a Calea Turzii (Tordai út) és a Trifoiului utca között az út 16 méter széles lesz. 3 sáv, kétirányú kerékpárutak, járdák és zöld terület lesz kialakítva.

,,Valószínű, hogy nyáron kezdődnek meg a munkálatok. Nem kell semmilyen épületet lebontanunk ezen a 16 méteres szakaszon” – tudtuk meg Dan Tarcea alpolgármestertől. Szükség van a munkálatokra, mert a terület rendkívül zsúfolt, és a forgalmi index messze meg lett haladva. Így az utca kiszélesítésével könnyítenek a forgalmon.

A megvalósíthatósági, illetve a projekt technikai és gazdasági mutatóit igazoló tanulmányt a következő heti Helyi Tanács ülésén hagyják jóvá.

Ovidiu Cornea