Közszereplés, lámpaláz, érdekes és megható történetek

Márkus Etelka a Román Televízió Kolozsvári területi stúdiója magyar adásánál volt szerkesztő, sok olyan életszituációval találkozott, ahol történetek megörökítésén keresztül segítettek családoknak és közösségeknek.

Hogyan szerepeljünk és ne leszerepeljünk?

Márkus Etelka a Román Televízió Kolozsvári területi stúdiója magyar adásánál volt szerkesztő, sok olyan életszituációval találkozott, ahol történetek megörökítésén keresztül segítettek családoknak és közösségeknek – tulajdonképpen ez volt a munkája, életcélja, hivatása – segíteni, megörökíteni, továbbadni. Ennek elérése érdekében olyan lépésekre volt szükség, amelyeket együtt tett meg a nézőkkel, hallgatókkal. Alkottak együtt, közösen. Viszont a kulisszatitkok olyan problémákkal vannak kibélelve, amelyek eléggé közismertek. A kulisszák mögé nézve viszont több általános kérdéssel találkozhatunk. Kinek nem ismerős a média vagy a közönség előtti izgalom, feszengés, netán vizes tenyér. Lámpaláz, szereplés leküzdésének módját, illetve az ehhez tartozó protokollt megosztotta velünk Márkus Etelka médiaszakember.

Mire kell odafigyelnünk, ha nagy térben kell bemutatnunk valamit – sokak számára az egyes számú probléma a lámpaláz –, hogyan lehet ezt csökkenteni? Van rá megoldás? 

„Nagyon fontos, hogy az előadás elejét és végét megtanuljuk. Akkor, amikor rád nézek, ott vagyok.”

Mi fontosabb: az üzenet vagy maga az üzenet átadása?

„Sokszor a hogyan fontosabb. Ha karizmatikus, akkor befogadhatóbb.”

A nyilvános szereplés egy jó lehetőség, mégis sokan élik meg tehernek, amikor megkeresi őket a média…  van-e recept arra, hogy miként bánjunk a sajtóval? Esetleg változott manapság a divat a médiával való kapcsolatteremtés terén?

„A lelki ráhangolódás a kulcsszó, partnerek vagyunk egy beszélgetés keretei között. A külsőségeket illetően pedig úgy öltözöm, hogy az látsszék rajtam, amit el akarok magamról hitetni.”

Ki tudnál-e emelni egy szimpatikus történetet, jelenetet, amikor nem épp úgy jött össze mondjuk egy riport készítése, ahogyan azt te elképzelted, de mégis egy bizonyos humorral megfűszerezve még ma is nagyon élénk emlékezetedben.

„Minden ember egy történet. Mindenkinek van egy élettörténete, minden ember egy külön világ. Ha sikerül ezekkel a világokkal nyitottan, nyitott lélekkel találkozni, abból egy hiteles műsor lehet. Ezek a világok gazdagítanak, a kérdés, hogy mennyit adok én magamból. Ezek a dolgok megmaradnak, akárcsak egy fénykép, ezek már nem megszüntethető tartalmak.”

Mikor érezted úgy, hogy jól választottad meg a pályád?

„Megkeresett egyszer egy szülő azok közül, akik számára gyermekük megörökítése volt a legnagyobb kincs … Az anyuka annyi év után vette fel velem a kapcsolatot, és azt mondta, hogy bárhova költöznek egy tárgyat mindig magukkal visznek: egy meséskönyvet, amit tőlem kaptak ajándékba. Ezek azok a pillanatok, amelyekért érdemes válalni ezt a hivatást.”

Megörökíteni életeket, pillanatokat. A médiában dolgozóknak ez kell legyen a hivatása, sok közszereplőnek és magánszemélynek pedig az, hogy megörökítésre való pillanatokat adjanak az utókornak. Hogy miként is tesszük ezt lehetővé, az már a színpadtól és a közönségtől függ. 

Török-Ágoston Rebeka